A VÖLGYEK VÁNDORA

Hányszor hittem: hazám a fény hazája, 
s a völgyek szürke rabja nem vagyok, 
völgy vándorát a hegyek csókja várja 
és utam egyre feljebb kanyarog. 
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,

gyönge-elém hányszor emeltetek 
hajnal-pompában búskomor falat! 
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.

Most este van. Nem látom már az utat: 
hátha most a hegyre fölvezet? 
Hátha holnap könyörül a távol, 
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet, 
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor 
rokon-karokba visszaérkezett!"

Virrad. A völgyek csoda-váró rabja 
távol hegyekre bízva feltekint... 
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.